Csonka András is koronavírusos

DSC2605

Egyre többen fertőződnek koronavírussal a második hullámban, a minap Csonka András is megosztotta Facebook-követőivel, hogy utolérte őt a betegség.

Engem is utolért a fránya koronavírus, pozitív lett a tesztem. Sajnos két előadás a héten ezért elmarad vidéken, jövő héten pedig beugrás lesz majd helyettem. Ne aggódjatok, a közérzetem nem rossz, a tüneteim elviselhetőek. Hétvégén majd jelentkezem kamerán is, hogy átbeszéljük ezt, addig is vigyázzatok magatokra!

– írta közösségi oldalán a színész, akinek rengetegen kívántak mihamarabbi gyógyulás a kommentszekcióban.

Forrás

Szólj hozzá!

Ezt olvastad már?

Danny Mastersonra életfogytiglan várhat, el akarta kaszálni, nem sikerült

Nyár elején tartóztatták le Danny Mastersont, aki a vád szerint legalább három nőt megerőszakolt, amit …