Sebestyén Balázsék élő adásban viccelődtek Vitray Tamás válásával

MG 0738

Tegnap számoltunk be arról, hogy Vitray Tamás házassága 32 év után véget ér. A pár békében, és feltehetően alapos átgondolás után döntött a szakítás mellett, a Blikk információi szerint ugyanis már nyár óta külön élnek.

Vitray Tamás és Kállai Bori egyaránt megerősítették a hírt, de egyikük sem kívánt bővebben nyilatkozni. Velük szemben azonban Sebestyén Balázsék elővették a témát reggeli műsorukban – szúrta ki a Blikk.

A műsorvezetők először azt fejtették ki, mennyire érdekes dolog lehet 87 évesen, ennyi együtt töltött idő után elválni. Elvégre is hosszú a évek alatt a partnerek már egymás minden rezdülését megértik, nyitott könyvek egymás számára.

Sebestyén Balázs ezután elmondta, menőnek tartja, hogy Vitray 87 évesen bele mert vágni a válásba, majd a többi műsorvezetővel együtt találgatásokba kezdtek:

Lehet, hogy egy másik nő? Nem lehet? Ugyanúgy lehetnek emberi vágyai, igen: irány Vegas és a 66-os út! Lehet, hogy megtudta, hogy 30 éve megcsalta a 6-0-s vereség után. De tényleg, lehet, hogy itt valami kis menyecske van a dologban

– fejtegették, mire Vadon Jani rákontrázott:

Vagy lehet, hogy Kállay Borinak akadt valami kis mackó?

Forrás

Szólj hozzá!

Ezt olvastad már?

A Kínai büfék titkos élete – a nagy meghívólevél-biznisz

Néhány napja jelent meg a hazai fine-dining éttermek csillogó kulisszái mögé bepillantást engedő Restaurant, Hungary …