Miley Cyrus-t mostantól nem Miley Cyrusnak hívják

GettyImages-1090119302

Legalábbis hivatalosan semmiképp, mióta férjhez ment Liam Hemsworth-höz 10 évnyi együttjárás után. Cyrus ezért, ahogy manapság a legtöbb frissen házasodott nő teszi, felvette újdonsült férje vezetéknevét, így lett belőle

Miley Ray Hemsworth.

Ez persze semennyire sem befolyásolja a karrierjét, énekelni továbbra is Miley Cyrusként fog, ahogy a médiában is az eddigi nevén kell majd hivatkozni rá (nem úgy, ahogy Kanye West vagy Zámbó Krisztián tervezte annak idején). A névváltoztatás tényéről egyébként maga a férj számolt be a Cosmopolitannek, és megjegyezte, mennyire boldog a ténytől, hogy átírhatta Cyrus nevét a telefonjában „feleségre”.

GettyImages-1090162372

Miley Ray és Liam Hemsworth 2015 óta voltak jegyesek, és amennyire csak tudták, titokban tartották a magánéletüket. Sőt, olykor szándékosan meg is tévesztették a közvéleményt azzal, hogy azt állították, valójában sosem akarnak összeházasodni. És hát pont az efféle furcsa megnyilvánulások miatt kezdett el kombinálni mindenki, és jelent meg a sajtóban többször is, hogy már tulajdonképpen túl is vannak rajta, sőt, már el is váltak, de még az is, hogy az énekesnő gyereket vár.

Ezért is volt felemelő, amikor ők maguk posztoltak képeket az esküvőjükről, így egy valamiben végre biztosak lehetünk velük kapcsolatban. Reméljük, Miley Cyrus új nevével is ez a helyzet.

Forrás

Szólj hozzá!

Ezt olvastad már?

Celine Dion: “Lady Gagának van a legjobb hangja a világon”

Örülhet Gaga, ugyanis felkerült a TIME 100 legbefolyásosabb emberének idei listájára. Az énekesnőről (és újabban …