A nápolyi, kivilágított utcai szentélyeket eredetileg riasztónak szánták

Szűk, sikátorszerű utcákban robogók elől kell elugrálnia a járókelőnek. De van, hogy autók elől is, ez nehezebb, mert maga a jármű is nehezen fér el. Egy kisebb téren egy tyúk és egy kakas kapirgál. Az ember azt hinné, hogy valahol Európától nagyon távol jár. De hol is? Lehet, hogy Dél-Amerika? Minden második utcasarkon, szinte minden harmadik épület aljában van egy kis szentély Jézussal, Máriával vagy szentképekkel.

Pedig ez Nápoly történelmi belvárosa, a Vezúv árnyékában, Rómától alig pár órányira. És valóban, ha túlteszi magát az ember a kezdeti kultúrsokkon (igen, itt előfordulhat ilyen, még olyan utazóval is, aki nem az Európán belüli idegenvezetett társasutazásokon szocializálódott), látszik: a pizza szülővárosában járunk.

A házakhoz tartozó fogadalmi szentélyek pedig lenyűgözőek. Van, ahol pokolban égő figurák vannak egy üveg mögött, van, ahol egy szent életnagyságú szobra mellett kávéznak és dominóznak a nem is olyan öregek, és van, ahol egy egyszerű feszületet vesznek körül a családtagok arcképei.

A közös bennük, hogy szinte mindegyik gondozott, szépen karbantartott (általában szebben, mint maga az épület). És van egy szokásos, vagy igaz, vagy félig igaz, vagy sehogy eredettörténetük is: egy dominikánus szerzetes, Gregorio Maria Rocco a 18. században tájékoztatta a királyt, hogy azon túl, hogy gondozóházat kezdjen építeni a szegényeknek, egy nagyon praktikus dolgot is kiagyalt.

Sikerült olajlámpásokat szereznie a kormányzattól, hogy kivilágítsák a szűk sikátorokat, hogy a tolvajok ne keserítsék meg még jobban a szegény negyedek életét. Persze a tolvajok szintén praktikusan gondolkodtak, szét is verték a lámpásokat.

Mi volt a válasz? A szerzetes meggyőzte a lakosokat, hogy állítsanak olajlámpásokkal kivilágított szentélyeket az utcákon, bízva benne, hogy a tolvajok elég vallásosak (vagy babonásak) ahhoz, hogy a szentélyekben már ne nyúljanak az olajlámpásokhoz.

DSCF3496
DSCF3090
DSCF3087
DSCF3088
DSCF3109
DSCF3099
DSCF3101
DSCF3094
DSCF3105
DSCF3113
DSCF3169
DSCF3114
DSCF3125
DSCF3180
DSCF3133

Forrás

Szólj hozzá!

Ezt olvastad már?

Csernus Imre két órán át sírt, amikor felszínre került az apjával való kapcsolata

A pszichológus D. Tóth Kriszta műsorában mesélt új könyvéről, A harcosról. Így került szóba Csernus gyerekkora és az apja. Halottak napja előtt eszembe jutott apám. Lassan két és fél éve halt meg. Köszöntem neki, hogy „szia, Tati”. Csak úgy jött, jó volt. Tudom azt, ő hogyan élt, és nem szeretnék olyan életet élni, mint ő. Nem teljesedett ki, de ezért nem is tett meg mindent. Orvos lett, de nem született orvosnak. Racionális beállítottságú ember volt, racionális dolgokkal akart foglalkozni - mondta, majd DTK rákérdezett, hogy a traumatizált gyerekkora mennyiben határozta meg a kapcsolatát az apjával. Azok az emberek, akik nem tudják, hogy miért fontos érzelmi szempontból is felnőni, legtöbbször a nevelést racionális szempontból közelítik meg. Számukra az egy matek. Ha a gyerek illedelmes, akkor jól viselkedik, nincs vele gond. Ha nem illedelmes, akkor azt racionális szempontból kell megoldani. Éppen ezért nem vonom kétségbe, hogy ő jót akart, csak nem voltak meg az eszközei. Azt hit..